Tegnap megérkezett a levél amire már nagyon-nagyon régóta vártam. Nem csak mióta ide költöztem, hanem hosszú évek óta, olyan régóta, hogy már azt hittem sose jön meg. Megérkezett az első hivatalos irat arról, hogy kormány mögé ülhetek.

Néhány héttel ezelőtt elküldtük a jelentkezésemet a jogosítvány megszerzésére. Ennek már nagyon itt volt az ideje, mivel egy faluban lakom, és jogosítvány nélkül gyakorlatilag nincs életem, nincsen hova mennem! A busz óránként egyszer jár, és nem tudhatod, hogy a menetrend szerint mínusz vagy plusz tíz perc eltéréssel érkezik, jó előre már kint kell ácsorogni a megállóban, hogy le ne maradj róla. És az is előfordul hogy nem érkezik meg. Tehát nem a legbeszámíthatóbb szállítási eszköz.

Gyalogosan is nekivághatsz egy kalandnak, csak épp több órás sétálás után sem találni mást a közelben, csak szántóföldeket, valamint a szomszédos falut, East Rudham-et. Ott kiváló szórakozási lehetőségek vannak, például; egy darab kávézó pasztell rózsaszín falakkal és borzalmas kávéval (wifi nélkül!), egy darab zöldséges/virágárus, ahol mindig nagy a tömeg, egy-két nyugdíjas minimum ácsorogni szokott körülötte. Valamint egy nemtudomhány csillagos puccos étterem és bár, aminek az árai számomra érthetetlen módon magasak. Belátható tehát, hogy ha az ember csinálni akar valamit, akkor kénytelen autóba ülni.

Szerencsére a jogosítvány megszerzése sokkal kevésbé körülményes, mint Magyarországon (oh minő meglepetés!). Én jelenleg az első lépésen vagyok túl, azaz befizettünk 50 fontot, elküldtük a jelentkezésemet, majd a személyimet a hivatalba, és már meg is érkezett a Provisional Driving Licence-em. 

Ah Provisional Driving Licence! Micsoda találmány! Azt jelenti, hogy már vezethetek is autót, egy feltétellel: olyan személynek kell mellettem ülnie, aki már rendelkezik jogosítvánnyal. Micsoda ötlet nem igaz? Alig akartam hinni a fülemnek! Ha kicsit tapasztalatlanabb (leendő) brit lennék, azt hinném, hogy elment a kormány esze, minden vizsga nélkül kiadni egy ilyen iratot. Számunkra érthetetlen, de az angol kultúrába ez teljesen belefér. Itt ugyanis az utakon az embereket nem a primitív sofőrök agressziója kergeti őrületbe, hanem a túl óvatosan vezetők tömegei, akik miatt sokszor áll a forgalom. Imádom Angliát. Bunkónak lenni az úton hihetetlen közfelháborodást kelt. Például a zebráknál itt nincs mindenhol jelzőlámpa; ugyanis alap, hogy az autósok megállnak és átengedik a gyalogosokat. Ha valaki erről a viselkedésről rosszat mer szólni az megtarthatja a véleményét magának magának. Sótlan angolok? Egy fenéket! Ennek az eredménye például az, (nyilván amellett, hogy kevesebb a baleset) hogy még az én párom ,aki egyébként gyorsan fel tudja húzni magát dolgokon, is békésen tud közlekedni az utakon. Autóba ülni nem jelent egyet a vércukorszint emelkedéssel. Köszi, én inkább ezt a világot választom! (Ismétlem amit előző bejegyzésemben: Én nem Londonban élek, nem is szándékozok ott élni. London egy másik világ, nem tudom ott milyen vezetni, bár ugye ott a lakosság nagy része khmm nem bennszülött angolszász.) A lényeg a lényeg, mivel az átlagos sofőr udvarias ebben az országban, ezért az állam bízik abban, hogy tudásukat tovább tudják adni a leendő sofőröknek. Például nekem!

Ezen kívül az állam valószínűleg azt is tudja (milyen okos tud lenni!), hogy átlag angol olyan autóba nem ülteti a kezdő vezetőt, ami nincs biztosítva arra bizonyos személyre. Bizony Anglia bankország, itt az emberek biztosítást lélegeznek (és tartozásokat, de ez megint egy másik téma). Így például az én jó uram sem hagyja, hogy vezessem az autóját, hacsak nem kötünk rá biztosítást az én nevemre is. És mivel biztosítani az autót majdnem annyiba kerül, mint venni egyet, ezért hamarosan kapok egyet! Yaaaaaaaay!

És amellett, hogy kiélvezem a helyzet adta lehetőséget persze elkezdem a lépéseket a rendes jogsi megszerzésére. 1. letenni az elméleti vizsgát. Szerencsére itt nem kell tanfolyamra járni ehhez, csak elolvasod a könyvet, bemész és leteszed. 2. Vezetés gyakorlása, ekkor már tanárral, de kevesebb óraszámmal, mint Magyarországon. Nyilván mivel a PDV-nek hála itt másokkal is gyakorolhatod a vezetést. 3. Vizsga. És már meg is van a jogsid, amely nem csak autóvezetésre jó, de egy hivatalos irat is bizonyítani a lakcímedet és a korodat bárhol az országban! Ez pedig nagyon jól fog jönni!

Minden lépésről tájékoztatlak majd benneteket!

2 hónapja keresek Angliában és még mindig nincs munkám. Az ország mentségére legyen szólva, olyan munkákra jelentkeztem, amelyeket általában nem bevándorlóknak szánnak. Hoppá, előbbi mondatom tele van felesleges előítélettel. Hadd fogalmazzak tisztábban. Olyan munkákra adom csak le a jelentkezésemet, amelyeket nem mindenki számára tartanak fent.

Ezzel sokkal tisztább képet festettem a helyzetről. Mert ne higgye senki egy percig sem, hogy Magyarországon a legkisebb esélyem is lenne megszerezni ezeket a munkákat. Azért (is) költöztem el otthonról, mert szerettem volna egy ici-pici, hajszálnyi esélyt arra, hogy karriert építhessek valamilyen szakterületen. (Rosszabb nyelvek szerint pasi is volt a dologban, de aki jobban ismer tudja, hogy 14 éves korom óta tervezem, hogy elköltözöm Magyarországról.)

Nem szeretnék pincér lenni, sem takarítónő. Kérdőíveket sem szeretnék tölteni emberekkel életem végéig, tíz év tapasztalat abból elég volt. 

Szóval milyen típusú munkákat keresek az új életemben, egyetem után szabadon? Csakis irodai, félvezetői beosztások után nézek. Manager Assistant, Sales Manager... és még rengeteg, hasonló munka, más jól hangzó névvel ellátva. Eddig egy állásinterjúra hívtak be, egy ingatlanirodához kerestek embereket, panaszokat felvenni és kezelni. Teljesen tapasztalatlanul érkeztem életem első komoly interjújára, ami nem úgy kezdődött: "Na és hogy van az kedves Anyuka (/Apuka/barátnő/ismerős)? Jól érzi magát?" Itt bizony meg kellett felelni, képességeket felmutatni. Szerencsétlenségemre az egész egy matek teszttel kezdődött. Majdnem elnevettem magam. Mintha valaki szándékosan elő akarta volna hívni egy gyerekkori rémálmomat. Ennyit azokról a mély bölcsességekről, hogy "Az életben ez úgysem ér semmi!", vagy "Mondd meg mikor fogja ezt bárki kérni ezt a jövőben?". Innentől kezdve bukásom egyértelmű volt, tehát kicsit nagyobb önbizalommal álltam neki a személyes interjúnak. Tudni kell, hogy Angliában erre is érdemes felkészülten jönni. Milyen kérdések fordulhatnak elő ugyanis. Meséljen el egy szituációt az életéből, amikor nehéz döntést kellett hoznia! Mikor volt utoljára, hogy ismerősei ellenezték egy döntését, ön mégis meghozta? Volt-e arra példa, hogy nem értette egyet vezetőjével, főnökével és mit tett ebben az esetben? Előfordult, hogy munkatársai tanáccsal fordultak önhöz? Mikor, mi volt a tanács? Ebédszünetben ön inkább ülni, vagy állni szokott... satöbbi. Persze az utolsó csak vicc, de gondolhatjátok, hogy nem voltam felkészülve ilyen részletes beszámolóra eddigi munkatapasztalataimról. Természetesen nem vettek fel. Azóta tudom, hogy sok cég hasonló kérdéseket már a jelentkezési lapon föltesz, oldalas fogalmazásokat írtam az elmúlt 2 hónapban az interneten. Viszont mostanra elég időm volt gondolkozni, és kikeresni emlékeim közül a legütősebbeket, amelyeket válaszként adhatok hasonló kérdésekre. Jó tanács mindenkinek, aki hasonló fába üti a fejszéjét, és karriert is szeretne építeni Angliában, nem csak pénzt szerezni. Készüljetek fel előre a tökéletes válaszokkal, mert a székben ülve nem biztos, hogy eszetekbe a jut az a bátor és szívet markoló történet, mellyel könnycseppet csalhattok a HR-es csaj szemébe.

Sokan kérdezik, miért jelentkezel ilyen, lehetetlennek tűnő állásajánlatokra? Miért nem mész el asztalt törölni, mint a többi rendes magyar kislány? Íme a válaszom: Végeztem elég alantas munkát, abból tapasztalatom van elég. Az angol higher level munkavállalás titka a tapasztalat. Felszolgálhatsz hamburgereket évekig, ha nem léptetnek elő menedzserré az éveid semmit nem érnek karrierépítés szempontjából. Én tudom, hogy többre hivattam, és többre is vágyom ennél.

De ugyanakkor én különleges helyzetben vagyok, és ez adja a lehetőségeim alapját. A barátom nem csak türelmes de támogató is. Keres eleget mindkettőnkre, és nem hagyja, hogy megadjam magam. Legalábbis egyenlőre. Januárt tűztük ki célul, ha addig nem kapok munkát, jelentkezem kávézókba és ruhaboltokba eladónak. 

Egy hónapon belül harmadszorra nézek ki azért az ablakon, mert valaki rendőrért ordibál, és tizedszerre azért, mert valaki ordibál. 

Tegnap irdatlan csörgés és dörömbölés zajára dugtam ki a fejem, és kiderült, hogy egy csöves a szemetesekből dobálta éppen az utcára azok tartalmát.

Ráadásul az egyik házat felújítják, úgyhogy 10-20 munkásember is csatlakozott undorító utcácskánk mocsokba taszításához, és ahhoz a soha nem gyengülő törekvéshez, hogy rosszullét nélkül képtelenség legyen végigmenni rajta.

Viszont a nukleáris sárgás-zöld színű pocsolya felszáradt a nagy melegben. :D