2 hónapja keresek Angliában és még mindig nincs munkám. Az ország mentségére legyen szólva, olyan munkákra jelentkeztem, amelyeket általában nem bevándorlóknak szánnak. Hoppá, előbbi mondatom tele van felesleges előítélettel. Hadd fogalmazzak tisztábban. Olyan munkákra adom csak le a jelentkezésemet, amelyeket nem mindenki számára tartanak fent.
Ezzel sokkal tisztább képet festettem a helyzetről. Mert ne higgye senki egy percig sem, hogy Magyarországon a legkisebb esélyem is lenne megszerezni ezeket a munkákat. Azért (is) költöztem el otthonról, mert szerettem volna egy ici-pici, hajszálnyi esélyt arra, hogy karriert építhessek valamilyen szakterületen. (Rosszabb nyelvek szerint pasi is volt a dologban, de aki jobban ismer tudja, hogy 14 éves korom óta tervezem, hogy elköltözöm Magyarországról.)
Nem szeretnék pincér lenni, sem takarítónő. Kérdőíveket sem szeretnék tölteni emberekkel életem végéig, tíz év tapasztalat abból elég volt.
Szóval milyen típusú munkákat keresek az új életemben, egyetem után szabadon? Csakis irodai, félvezetői beosztások után nézek. Manager Assistant, Sales Manager... és még rengeteg, hasonló munka, más jól hangzó névvel ellátva. Eddig egy állásinterjúra hívtak be, egy ingatlanirodához kerestek embereket, panaszokat felvenni és kezelni. Teljesen tapasztalatlanul érkeztem életem első komoly interjújára, ami nem úgy kezdődött: "Na és hogy van az kedves Anyuka (/Apuka/barátnő/ismerős)? Jól érzi magát?" Itt bizony meg kellett felelni, képességeket felmutatni. Szerencsétlenségemre az egész egy matek teszttel kezdődött. Majdnem elnevettem magam. Mintha valaki szándékosan elő akarta volna hívni egy gyerekkori rémálmomat. Ennyit azokról a mély bölcsességekről, hogy "Az életben ez úgysem ér semmi!", vagy "Mondd meg mikor fogja ezt bárki kérni ezt a jövőben?". Innentől kezdve bukásom egyértelmű volt, tehát kicsit nagyobb önbizalommal álltam neki a személyes interjúnak. Tudni kell, hogy Angliában erre is érdemes felkészülten jönni. Milyen kérdések fordulhatnak elő ugyanis. Meséljen el egy szituációt az életéből, amikor nehéz döntést kellett hoznia! Mikor volt utoljára, hogy ismerősei ellenezték egy döntését, ön mégis meghozta? Volt-e arra példa, hogy nem értette egyet vezetőjével, főnökével és mit tett ebben az esetben? Előfordult, hogy munkatársai tanáccsal fordultak önhöz? Mikor, mi volt a tanács? Ebédszünetben ön inkább ülni, vagy állni szokott... satöbbi. Persze az utolsó csak vicc, de gondolhatjátok, hogy nem voltam felkészülve ilyen részletes beszámolóra eddigi munkatapasztalataimról. Természetesen nem vettek fel. Azóta tudom, hogy sok cég hasonló kérdéseket már a jelentkezési lapon föltesz, oldalas fogalmazásokat írtam az elmúlt 2 hónapban az interneten. Viszont mostanra elég időm volt gondolkozni, és kikeresni emlékeim közül a legütősebbeket, amelyeket válaszként adhatok hasonló kérdésekre. Jó tanács mindenkinek, aki hasonló fába üti a fejszéjét, és karriert is szeretne építeni Angliában, nem csak pénzt szerezni. Készüljetek fel előre a tökéletes válaszokkal, mert a székben ülve nem biztos, hogy eszetekbe a jut az a bátor és szívet markoló történet, mellyel könnycseppet csalhattok a HR-es csaj szemébe.
Sokan kérdezik, miért jelentkezel ilyen, lehetetlennek tűnő állásajánlatokra? Miért nem mész el asztalt törölni, mint a többi rendes magyar kislány? Íme a válaszom: Végeztem elég alantas munkát, abból tapasztalatom van elég. Az angol higher level munkavállalás titka a tapasztalat. Felszolgálhatsz hamburgereket évekig, ha nem léptetnek elő menedzserré az éveid semmit nem érnek karrierépítés szempontjából. Én tudom, hogy többre hivattam, és többre is vágyom ennél.
De ugyanakkor én különleges helyzetben vagyok, és ez adja a lehetőségeim alapját. A barátom nem csak türelmes de támogató is. Keres eleget mindkettőnkre, és nem hagyja, hogy megadjam magam. Legalábbis egyenlőre. Januárt tűztük ki célul, ha addig nem kapok munkát, jelentkezem kávézókba és ruhaboltokba eladónak.
