Eszter a kormány mögött 1.

 2012.09.22. 16:59

Tegnap megérkezett a levél amire már nagyon-nagyon régóta vártam. Nem csak mióta ide költöztem, hanem hosszú évek óta, olyan régóta, hogy már azt hittem sose jön meg. Megérkezett az első hivatalos irat arról, hogy kormány mögé ülhetek.

Néhány héttel ezelőtt elküldtük a jelentkezésemet a jogosítvány megszerzésére. Ennek már nagyon itt volt az ideje, mivel egy faluban lakom, és jogosítvány nélkül gyakorlatilag nincs életem, nincsen hova mennem! A busz óránként egyszer jár, és nem tudhatod, hogy a menetrend szerint mínusz vagy plusz tíz perc eltéréssel érkezik, jó előre már kint kell ácsorogni a megállóban, hogy le ne maradj róla. És az is előfordul hogy nem érkezik meg. Tehát nem a legbeszámíthatóbb szállítási eszköz.

Gyalogosan is nekivághatsz egy kalandnak, csak épp több órás sétálás után sem találni mást a közelben, csak szántóföldeket, valamint a szomszédos falut, East Rudham-et. Ott kiváló szórakozási lehetőségek vannak, például; egy darab kávézó pasztell rózsaszín falakkal és borzalmas kávéval (wifi nélkül!), egy darab zöldséges/virágárus, ahol mindig nagy a tömeg, egy-két nyugdíjas minimum ácsorogni szokott körülötte. Valamint egy nemtudomhány csillagos puccos étterem és bár, aminek az árai számomra érthetetlen módon magasak. Belátható tehát, hogy ha az ember csinálni akar valamit, akkor kénytelen autóba ülni.

Szerencsére a jogosítvány megszerzése sokkal kevésbé körülményes, mint Magyarországon (oh minő meglepetés!). Én jelenleg az első lépésen vagyok túl, azaz befizettünk 50 fontot, elküldtük a jelentkezésemet, majd a személyimet a hivatalba, és már meg is érkezett a Provisional Driving Licence-em. 

Ah Provisional Driving Licence! Micsoda találmány! Azt jelenti, hogy már vezethetek is autót, egy feltétellel: olyan személynek kell mellettem ülnie, aki már rendelkezik jogosítvánnyal. Micsoda ötlet nem igaz? Alig akartam hinni a fülemnek! Ha kicsit tapasztalatlanabb (leendő) brit lennék, azt hinném, hogy elment a kormány esze, minden vizsga nélkül kiadni egy ilyen iratot. Számunkra érthetetlen, de az angol kultúrába ez teljesen belefér. Itt ugyanis az utakon az embereket nem a primitív sofőrök agressziója kergeti őrületbe, hanem a túl óvatosan vezetők tömegei, akik miatt sokszor áll a forgalom. Imádom Angliát. Bunkónak lenni az úton hihetetlen közfelháborodást kelt. Például a zebráknál itt nincs mindenhol jelzőlámpa; ugyanis alap, hogy az autósok megállnak és átengedik a gyalogosokat. Ha valaki erről a viselkedésről rosszat mer szólni az megtarthatja a véleményét magának magának. Sótlan angolok? Egy fenéket! Ennek az eredménye például az, (nyilván amellett, hogy kevesebb a baleset) hogy még az én párom ,aki egyébként gyorsan fel tudja húzni magát dolgokon, is békésen tud közlekedni az utakon. Autóba ülni nem jelent egyet a vércukorszint emelkedéssel. Köszi, én inkább ezt a világot választom! (Ismétlem amit előző bejegyzésemben: Én nem Londonban élek, nem is szándékozok ott élni. London egy másik világ, nem tudom ott milyen vezetni, bár ugye ott a lakosság nagy része khmm nem bennszülött angolszász.) A lényeg a lényeg, mivel az átlagos sofőr udvarias ebben az országban, ezért az állam bízik abban, hogy tudásukat tovább tudják adni a leendő sofőröknek. Például nekem!

Ezen kívül az állam valószínűleg azt is tudja (milyen okos tud lenni!), hogy átlag angol olyan autóba nem ülteti a kezdő vezetőt, ami nincs biztosítva arra bizonyos személyre. Bizony Anglia bankország, itt az emberek biztosítást lélegeznek (és tartozásokat, de ez megint egy másik téma). Így például az én jó uram sem hagyja, hogy vezessem az autóját, hacsak nem kötünk rá biztosítást az én nevemre is. És mivel biztosítani az autót majdnem annyiba kerül, mint venni egyet, ezért hamarosan kapok egyet! Yaaaaaaaay!

És amellett, hogy kiélvezem a helyzet adta lehetőséget persze elkezdem a lépéseket a rendes jogsi megszerzésére. 1. letenni az elméleti vizsgát. Szerencsére itt nem kell tanfolyamra járni ehhez, csak elolvasod a könyvet, bemész és leteszed. 2. Vezetés gyakorlása, ekkor már tanárral, de kevesebb óraszámmal, mint Magyarországon. Nyilván mivel a PDV-nek hála itt másokkal is gyakorolhatod a vezetést. 3. Vizsga. És már meg is van a jogsid, amely nem csak autóvezetésre jó, de egy hivatalos irat is bizonyítani a lakcímedet és a korodat bárhol az országban! Ez pedig nagyon jól fog jönni!

Minden lépésről tájékoztatlak majd benneteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://hungarianpepper.blog.hu/api/trackback/id/tr614788941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eszmatapa 2012.09.24. 20:27:35

Nagyon örülök, hogy lesz jogsid, meg esetleg autód is. Ez a Jack egy rendes ember, megérdemelted, hogy ilyet találj.
Mikor jössz M.o.-ra?

szia

apa

dusomoja 2012.09.28. 14:50:56

Osztán mikor vesz feleségül ez a Jack? :-)
süti beállítások módosítása